Hajklónozás

Hajklónozás

Manapság egyre többet hallani a hajklónozásról, több külföldi kutatócsoport is mutatott már be klónhajat. A hajklónozás a jövőben kiválthatja a hajátültetési műtéteket, megoldást hozhat a teljes kopaszságra, kivitelezéséhez pedig jóval kevesebb kimetszett hajszigetecskékre lesz szükség.

A kutatások során kiderült, a hajhagymákban is található őssejt. A még kísérleti stádiumban lévő eljárás lényege, hogy a fejbőr kopaszodásra nem hajlamos területeiről kiemelnek egy több hajszálat tartalmazó, növekvő szőrtüszőt, amit hajklónozással „felturbóznak", így az egyetlen hajhagymából öt fejlődik ki. Később, a hajbeültetéstől eltérően nem a hajszálakat, csak az eljárással kifejlesztett hajhagymákat ültetnék vissza a kívánt területre. Nem kerülne sor bemetszésre sem, csak egy vékony fecskendőt használnának, így ültetnék a fejbőrbe a hajhagymákat, melyek beágyazódásuk után növekedésnek indulnának.

Az eljáráson dolgozó tudósok egy dologgal azonban még nem tudnak mit kezdeni: mivel a kifejlesztett és az eredeti haj genetikailag megegyező, így ugyanazokat a tulajdonságokat tartalmazza, a klón élettartama is megegyező lesz az eredetivel, ezért idővel a hajvesztés és a hajhiány is ugyanolyan lesz.

A Budapest.com kizárólag a legjobb, minőségi szolgáltatást nyújtó budapesti plasztikai sebészetekkel áll szoros együttműködésben.

Az Ön teljeskörű kiszolgálása érdekében kérjük küldje meg részünkre pontos igényeit, mely alapján mi megküldjük az Önnek legmegfelelőbb ajánlatokat.

Az elérhető szolgáltatásokról, árairól és feltételeiről 24 órán belül megküldjük válaszunkat Önnek.

E-mail: info.mailbox@budapest.com