Kineziológia

Gyógykezelések - Gyógyászati kezelések

Kineziológia

Kineziológia

Definíció
A kineziológia kifejezés a görög Kines: mozgás; és logos: tudomány szavakból származik. Egy szellemi, energetikai és testi mozgékonyságot elősegítő tudományt fed.

A kineziológia kifejlesztése a ’60-as évekre tehető és Dr. George Goodheart amerikai kiropraktőr nevéhez fűződik. Goodheart megfigyelte, hogy a fizikai és pszichikai folyamatok az emberben az izmaik működési állapotában is visszatükröződnek. Erre alapozva fejlesztett ki 1964-ben egy vizsgálati eljárást, az ún. „izomvizsgálatot”.

A módszer a hagyományos kínai orvoslás „testképén” alapszik, amely szerint az életenergia meghatározott közvetítő vonalakon (meridiánokon) folyik. A módszer abból indul ki, hogy többek között a stressz és a betegségek vezetnek a mozgásgépezet blokkolásához, és az eltorlaszolt vonalak a megfelelő izmok vagy izomcsoportok legyengülését okozzák. Mivel az izmok a meridiánokon keresztül a belső szervekkel is összeköttetésben vannak, a legyengült izom megerősítése által a megfelelő szerv gyógyulása is elérhető.

Az energiablokádok és további gyógykezelési eljárások diagnosztizálására szolgál az ún. „izomvizsgálat”. Ehhez felkérik a pácienst, hogy karját vagy egyik lábát a vizsgáló személy nyomása ellen próbálja a helyén tartani. A reakciótól függően („elzáródott” vagy „nyitott”) lehet visszakövetkeztetéseket tenni az esetleges energiablokádokra. Ilyen módon a homeopátiás gyógyszerek is megtalálhatók egy-egy betegségre. Ehhez a páciens a kinyújtott kezében tart egy készítményt. Amennyiben a vizsgáló orvosnak nem sikerül a páciens karját különösebb megerőltetés nélkül lenyomnia, ezt egy jelnek (indicium) fogja fel, hogy megtalálta a megfelelő készítményt. Az izomvizsgálat „feedback” rendszerén keresztül lehet a testet egyszerű módon közvetlenül „megkérdezni”.

A kineziológia nem hasonlítható össze a hagyományos kínai orvoslás egyetemes elveivel. Az „izomvizsgálat” akaratilag nem befolyásolható. Ilyen módon belső betegségekre vagy pszichikai zavarokra következtetni ebből nem lehet. Ennélfogva a sikerek inkább a gyógyító orvos szuggesztív befolyására, illetve a placebo hatásra vezethetők vissza.


Budapesti szálloda foglalás

Város:
Kategória:
Elhelyezkedés:
Hotel neve
Foglaljon szállást a budapesti szálláshely kereső segítségével. Budapesti hotelek és szállodák, valamint panziók, apartmanok, hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles választékban! Budapesti szállásfoglalás gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a legjobb internet árakon!


Debrecen – Programok, Információk
Megosztom Pin It
email