Hajózás és vacsora élőzenével
Budapest több arcú város. A város
lüktetése estére egy kicsit nyugovóra tér, felgyulladnak a fények és
egy új város lép ki a szürkületből. E programunk azon vendégeink
számára készült, akik szeretik az élőzenét, és szívesen fogyasztanák el
vacsorájukat romantikus hangulatban. A 1,5 órás hajókázás keretében
egy kifogástalan svédasztalos meleg vacsorával várjuk. 1,5 órás
hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik, melyet légkondicionált,
illetve fűtött hajóinkon szolgálunk fel Önnek. A köszöntőitalt követően svédasztalunk különféle ínyencségekkel várja kedves vendégeit, amelyet az olimpia, világ- és Európa-bajnok ételszobrász, Tanács Attila készít. A mesterszakács a nemzetközi és magyar ízeket kreativitással tölti meg, és kiemelt figyelmet fordít a színek és formák harmóniájára.
Hajós programunkra vacsora nélkül is jelentkezhet, egy itallal
egybekötött hajókázásra (a jegy egy köszöntő italt és egy második pohár
italt tartalmaz: üdítőt, bort vagy sört). A hajón a zenét a Kodály
Zoltán díjas Rajkó zenekarból 3 zenész szolgáltatja, köztük a világhírű,
Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel kitüntettet Vidák Zsigmond
hegedűművész.
Árak
| Hajózás és vacsora élőzenével |
| Jegyek |
19:00 |
22:00 |
| Felnőtt vacsorával |
10 800 HUF |
8 900 HUF |
| Felnőtt csak itallal, vacsora nélkül |
4 700 HUF |
3 900 HUF |
| Diák vacsorával |
9 900 HUF |
8 300 HUF |
| Diák csak itallal, vacsora nélkül |
4 200 HUF |
3 600 HUF |
| Speciális időpontok |
19:00 |
22:00 |
| 2013.08.20. |
17 900 HUF |
- |
| 2013.12.25. |
14 900 HUF |
- |
| A 22 órakor induló hajón nincsen élőzene. Az árak /fő értendőek transzfer nélkül. 6 éven aluli gyerekek ingyenesen vehetnek részt a programon. |
Étlap
| Menüválaszték |
| Levesek |
Alföldi gulyásleves, csipetkével Tárkonyos zöldségleves, lúdgégetésztával |
| Meleg főételek |
Mini töltött káposzta Paradicsomos húsgombóc Zöldséges pulykamedalion, petrezselyemmártással Csongrádi sertés szelet, fokhagymamártással Paprikás csirkecomb |
| Vegetáriánus ételek és köretek |
Főtt burgonyakocka Burgonyalángos Galuska Párolt kukoricás jázminrizs Fetasajtos polenta grillen Grill zöldek |
| Saláták |
Kapros joghurtos kukoricasaláta Ecetes burgonyasaláta Tejfeles uborkasaláta Cézár saláta |
| Desszertek |
Somlói galuska Mini tiramisu kehely Áfonyás gyümölcskrém csokoládés piskótával Csokoládé mousse Mini rétes variációk |
| Italok |
1 pohár vörös vagy fehérbor
1 üveg ásványvíz vagy 1 üveg üdítő |
Indulási időpontok:Hajózás és vacsora élőzenével minden nap 19.00 órakor (kivéve augusztus 20. és december 24.)
22.00-kor induló túra idő- és találkozási pontjai (élőzene nélkül)
|
| Duna Palota |
| Február |
23. |
| Március |
9. 16. 23. 29. 30. 31. |
| Április |
1. 6. 13. 20. 27. |
| Május |
1. 3. 4. 5. 6. 8. 10. 11. 12. 13. 15. 17. 18. 19. 20. 22. 24. 25. 26. 27. 31. |
| Június |
1. 2. 3. 8. 9. 10. 12. 14. 15. 16. 17. 19. 21. 22. 23. 24. 26. 28. 29. 30. |
| Július |
1. 3. 5. 6. 7. 8. 10. 12. 13. 14. 15. 17. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. |
| Augusztus |
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 14. 16. 17. 18. 19. 21. 23. 24. 25. 26. 28. 30. 31. |
| Szeptember |
1. 2. 4. 6. 7. 8. 9. 11. 13. 14. 15. 16. 18. 20. 21. 22. 23. 25. 27. 28. 29. 30. |
| Október |
2. 5. 6. 7. 9. 11. 12. 13. 14. 16. 19. 20. 21. 23. 26. 28. 30. |
| November |
2. 9. 16. 23. 30. |
| December |
25. 26. 27. 28. 29. 30. |
| Budai Vigadó |
| Május |
2. 9. 16. 21. 23. 28. 29. 30. |
| Június |
4. 5. 6. 7. 11. 13. 18. 20. 25. 27. |
| Július |
2. 4. 9. 11. 16. 18. |
| Augusztus |
13. 15. 22. 27. 29. |
| Szeptember |
3. 5. 10. 12. 17. 19. 24. 26. |
| Október |
1. 3. 4. 8. 10. 15. 17. 18. 22. 24. 31. |
Találkozási pont és idő: A találkozási pont a 19 órakor induló Hajózás és vacsora programhoz a Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi utca 5.) kasszájánál 18:30-kor, a 22 órakor induló hajóhoz pedig 21:30-kor.
 |
Foglalását kérjük küldje meg részünkre a tours.mailbox@budapest.com e-mail címre, vagy hívja irodánkat a +36 20 953 5251 telefonszámon. Foglalásának visszaigazolását legkésőbb 1 napon-, de jellemzően 3 órán belül megküldjük Önnek! |
Képgaléria
|
|
Budapesti szálloda foglalás
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével. Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!
|
|
|