Töltsön el egy felejthetetlen napot a Magyar Pusztában! Első állomásként Kecskemét nevezetességeit, (Városháza, Katona József Színház, Cifra Palota, Nagy Templom, Öreg Templom, Zsinagóga) tekinthetik meg egy belvárosi séta keretében. Ezután utunk Lajosmizse irányába folytatódik, ahol egy tanyán, a hagyományos Puszta-program keretében igazi magyar pálinkával és friss meleg pogácsával köszöntik a kedves vendégeket. A lovaskocsikázás és az elmaradhatatlan tradicionális lovasbemutató után háromfogásos magyar specialitások várják az idelátogatókat a csárdában, cigányzenével kísérve. A túra Budapesten a városközpontban ér véget.
A túra időtartama: 8 óra
Választható nyelvek: angol, német, francia, spanyol, olasz
Indulási idők
Indulási időpontok
|
| Április-Október |
hétfő, csütörtök, szombat 9.00 |
Árak
Puszta túra
|
| Jegyek |
|
| Felnőtt |
17 500 HUF |
| Gyerek (12 év alatt) |
9 000 HUF |
| Az árak /fő értendőek. |
A megadott ár tartalmazza a „pick up” szolgáltatást is, azaz a program kezdete előtt 30 perccel – igény szerint – elmegyünk vendégeinkért Budapest közigazgatási területén belül az Ön által megjelölt helyre.
Foglalás