
Golf
A golf a földkerekség egyik legnépszerűbb sportja, körülbelül hatvan millióra tehető világszerte a játékosok száma. Az angolszász területekről indult sportág több száz éves hagyományokkal rendelkezik, s mára meghódította a bolygót. A golf az első számú szabadidősportnak számít, a profi viadalokon pedig hatalmas pénzdíjakért játszanak, a bajnokok a legjobban fizetett sportolók köré tartoznak.
A golfot Magyarországon gróf Andrássy Géza hozta be a köztudatba, aki a fővárosi lóversenypályán tartott bemutatót 1902-ben. Az első pálya 1908-ban - az akkor még hazánkhoz tartozó - Tátralomnicon épült, a sokszoros golfbajnok Lauber Dezső tervei alapján. Két évvel később megalakult a budapesti golf klub, mely később Magyar Golf Club néven vonult be a köztudatba, játékosaink pedig a kontinens élvonalába tartoztak. Az 1945 utáni, kommunista vezetés alatt a golf nem kívánatos játékká vált, egészen a '70-es évek közepéig kellett várni, míg a hatalom megtűrte a nagy hagyományokkal rendelkező játék képviselőit. A rendszerváltás után, 1989-ben azonnal megalakult a Magyar Golf Szövetség, s azóta jó néhány gyakorló- és versenypálya épült az országban, s egyre-másra jegyzik be a klubokat is.
Magyarországon hosszú ideig úgy vélték, a golf a gazdagok sportja, a felszerelés, a pályabérlés komoly összegeket emészt fel, ezért nem mindenki engedheti meg magának a szórakozásnak ezt a fajtáját. Azóta azonban az egymás után épülő pályáknak köszönhetően sok ember számára elérhető, megfizethető közelségbe került a sportág. A felszerelés egyszeri befektetést igényel, s a pályabérlés költségei sem rugaszkodtak el a valóságtól. De nézzük, mire van szükség, hogy valaki belekóstolhasson a golf rejtelmeibe.
A szükséges ütők, s a szállításukhoz használt táska ára 100 ezer forintnál kezdődik, ám akkor sincs probléma, ha az érdeklődő nem akar elsőre ekkora összeget beruházni, hiszen minden valamire való pályán lehet ütőket kölcsönözni. A játékhoz szükséges, jó minőségű labda 400 forinttól indul. A játékkal komolyabban foglalkozni kívánók számára ajánlott beruházni egy golfcipőre is, a 15-20 ezer forintba kerülő speciális lábbelivel ugyanis jóval könnyebb és kényelmesebb a játék.
A golf lényege, hogy egy - legalább 42,67 mm átmérőjű, és legfeljebb 45,93 gramm súlyú - labdát a lehető legkevesebb ütéssel az elütő helyként megjelölt sík területről - a golf szabályai szerint - egy 10,8 cm átmérőjű, legalább száz méteres körzetben elhelyezett lyukba el kell juttatni. A pálya 18 szakaszból, míg a gyakorlópályák 6, illetve 9 részből állnak, hosszuk akár a 7000 métert is meghaladhatja. Minden szakaszhoz egy számot párosítanak, mely azt jelenti, hogy egy jó golfozó hány ütéssel juttatná a lyukba a labdát. A szabályok szerint egy játékos az ötféle osztályba sorolt ütők közül maximum 14-et vihet magával a pályára.
A golfversengésnek két formája létezik, a match play és a stroke play. A stroke play-nél nincs külön ellenfél, a pálya végigjátszása a cél, minél kevesebb ütéssel. Match play esetén konkrét ellenféllel zajlik a küzdelem, minél több lyukat kell megnyerni a lehető legkevesebb ütésszámmal. A két játékformához kétféle eredményszámítási módszert használnak, melyek segítségével kiszámítható a bruttó (ténylegesen elért pontszám) és a nettó (elért pontszám a résztvevő játékerősségét beleszámítva) eredmény.
Az ütésfajták végrehajtása nem kíván túl bonyolult mozgás koordinációt, vagy különleges erőt, ám a játék élvezetéhez szükség van bizonyos előképzettségre, nem árt néhány leckét venni oktatótól. Megfelelő tartással és technikával, idővel megtanulható a helyes ütés, s ha ezt elértük, már viszonylag kisebb tudással is élvezhető a játék, mely nem csak sport, de remek társasági program is.
Budapesten és környékén számos kiváló minőségű, magas szintű kiszolgáló létesítményekkel felszerelt golfpálya található, melyek remek kikapcsolódást biztosítanak a sportág szerelmeseinek, profiknak és amatőröknek egyaránt.
A Budapest.com kizárólag a legszínvonalasabb golfklubokkal áll szoros együttműködésben.
Az Ön teljeskörű kiszolgálása érdekében kérjük küldje meg részünkre pontos igényeit, mely alapján mi megküldjük az Önnek legmegfelelőbb ajánlatokat.
Az elérhető szolgáltatásokról, árairól és feltételeiről 24 órán belül megküldjük válaszunkat Önnek.
E-mail: info.mailbox@budapest.com


