
Gokart
Míg egy generációnak a lábbal hajtható Moszkvics kisautó jelentette a gyermekkori sebességimádatot, addig a mai srácok már a gokartozást részesítik előnyben. Jobbnál, jobb és teljesen biztonságos, pörgős kis járgányok állnak rendelkezésükre, ám a felnőttek körében is rendkívül népszerű ez a szórakozás. Sőt, legyünk őszinték, apuka legtöbbször csak azért viszi ki csemetéjét a gokart pályára, hogy ő is magára húzhassa a bukósisakot, s nyomhassa a gázt, persze, azzal a jelszóval, hogy ő csak szemmel tartja gyermekét.
Budapesten hét komolyabb, biztonságos gokart pályán kínálkozik lehetőség az aszfaltszaggatásra. Na, jó, azért ez túlzás, ám már a nyolc éves korú, 135 centiméter testmagasságú gyerekek is 100 cm³, 3 LE járgányokkal hasíthatnak, s ez azért már jó kis sebességérzetet biztosít, nem beszélve a felnőttek által használható, 270 cm³ és 12 LE csúcsjárgányokról.
A gokartozásnál elsődleges szempont a biztonság, a gépeket mindenki csak saját felelősségére használhatja, s a bukósisak viselése is minden esetben kötelező, kivétel nincs! Tilos egyszerre nyomni a gáz- és fék pedált, a szándékos ütközést kiállítással honorálják a pálya tulajdonosai. Alkoholos állapotban tilos a gokartba ülni, de szintén tiltás alá esik a
menet idején kiszállni a gépből. A futam a zöld lámpa alatt való áthaladás után kezdődik, az utolsó etapot villogó piros lámpa jelzi, majd a futam végén folyamatosan égő piros lámpa jelzi, be kell fejezni a száguldást, irány a boksz! Még egy fontos dolog: a gokartozás közben okozott bármilyen anyagi kárt a bérlő köteles megtéríteni, kivéve, ha az önhibáján kívül történő műszaki hibából ered.
Általában a teljesített körök számának meghatározása nélkül, időre adják bérbe a gokartokat, egy nyolcperces futam nagyjából 2500 forintot, azaz 10 eurót kóstál. A szolgáltatók különböző akciókkal igyekeznek minél jobban kihasználni a pályát, előfordulhat az is, hogy hétköznap este 6000 forint körüli összegért akár két órát is gokartozhatunk.
Különösebb előképzettséget nem igényel, ha valaki ki szeretné próbálni ezt a vagány járgányt, s akinek megtetszik a „buli", az gokart kurzuson is részt vehet. Ezt a lehetőséget elsősorban gyermekek részére ajánlják, egy ötnapos, számtalan kiegészítő programmal felturbózott tanfolyamot körülbelül 30 ezer forint körül kínálnak 8 és 16 év közötti srácok részére. A legjobbak egyesületeknél, versenyzőként folytathatják tovább.
A gokartozásban rejlő szórakozást kisebb-nagyobb cégek, vállalatok is észrevették. Ma már bevett szokás, hogy különböző csapatösszetartó tréningeket, vagy csak egyszerű céges bulikat laza gumicsikorgással egybekötve bonyolítanak le. Ilyenkor a teljes pálya kibérelhető, s a tulajdonosok étel-italfogyasztásra is megteremtik a lehetőséget, egyszóval minden adott a gondtalan kikapcsolódáshoz.
Nem fontos azonban a gokart pályára zarándokolni, mert a könnyen összeszerelhető mobil pályákat bárhol fel tudják állítani az erre szakosodott vállalkozások. Ez a szolgáltatás rendkívül népszerű, gyermeknapi-, sport- és egyéb rendezvények alkalmából. Az építők a kívánságoknak megfelelően állítják össze a pálya hosszát, melyet előreszerelt, az ütközés energiáját elnyelő gumifallal vesznek körül.
A Budapest.com kizárólag a legszínvonalasabb gokart pályákkal áll szoros együttműködésben.
Az Ön teljeskörű kiszolgálása érdekében kérjük küldje meg részünkre pontos igényeit, mely alapján mi megküldjük az Önnek legmegfelelőbb ajánlatokat.
Az elérhető szolgáltatásokról, árairól és feltételeiről 24 órán belül megküldjük válaszunkat Önnek.
E-mail: info.mailbox@budapest.com


