Hasító etno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock ’n’ roll. A Kerekes Band koncertjeire jellemző a pulzáló "stadion-folk" hangulat, amit csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek. Fehér Zsombor koffernyi effekttel megtámogatott furulyakészlete mellett egyszemélyes show-műsorával teszi fel a betyárkalapot az élményre, miközben úgy fújja, akár egy bronxi funkpartira beszabadult, megvadult őscsángó, aki Jimi Hendrix legzúzósabb ütemeit szívta magába a gyimesi hegytetőn. Námor Csaba úgy nyomja kobozát, ahogy az az Ethno Funk Testvériség igazságtevőjéhez illik: minden akkordja felér egy pörgőrúgással. Csarnó Ákos brácsajátéka hozza az öröm-tudathasadás energiáját és zaftját, mialatt higanypumpaként kezdi mozgatni a hallgató lelkét. Kónya Csaba basszusa és Fehér Viktor dobjátéka pedig egyértelműen a folkbiznisz legkeményebben dolgozó ritmusszekcióját adja. 2007-ben muzsikáltak már a Művészetek Palotájában, azóta gazdagodtak két aranylemezzel, egy Fonogram-díjjal és megannyi koncerttapasztalattal, s most készen állnak egy újabb, nagyon húzós produkcióra. Ráadásul ezen az estén segíti őket a magyar tamburazene császáraiból álló Söndörgő zenekar is, hogy felcsendüljön végre a Mr. Hungary szerbül, és megvívhassa furulya-tambura párbaját a két frontember, Zsombor és Áron: Jimi Hendrix Voodoo Childjára fognak "párbajozni". Hendrix furulyán és tamburán!
Az MR2 Akusztik+ a Müpából - az MR2-Petőfi Rádió jól ismert akusztikus stúdiókoncertjeinek mintájára - koncertszínpadi körülmények között születő sorozat, amely a közmédia (MR2-Petőfi Rádió, m1) és a Művészetek Palotája koprodukciójában jön létre. A hazai minőségi könnyűzene kiemelkedő előadóival készülő rádiós-televíziós felvételeket az alkotók a Müpa-beli koncertek értékeivel ötvözik, így a koncertélmény és a felvétel folyamatának kulisszatitkai egyszerre tárulnak a közönség elé. (A sorozat egy-egy darabját az m1 később felvételről sugározza hétvégi főműsoridőben.)
Rendező: Művészetek Palotája
2013. május 29. 20:00 - 22:00 Fesztivál Színház Jegyárak: 2200, 2700, 3200 Ft
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!