1797-ben egy angol földrajzi utazó, Robert Towson vörös márványra épült városként jellemezte Tata városát.Később 1859-ben Carl Peters osztrák geológus, publikálta először tudományosan a tatai "vörös márványt", és említette meg rétegtani tanulmányában az alatta települő fehér mészkőréteget, az úgynevezett Dachsteini Mészkővet ("Dachsteinkalk") és a benne ...
A görög és római szobormásolatoknak 1977 óta az egykori tatai zsinagóga műemlék jellegű épülete ad otthont, ahol a földszinten az archaikus és klasszikus görög művészet, a galérián a hellenizmus időszakában született alkotások és a római szobrászat remekei kaptak helyet.
A Kuny Domonkos Múzeum 1954 óta működik a Vár épületében.A gyűjtemény alapját a piaristák házi gyűjteménye képezi. A múzeum alapítása Dornyay Béla nevéhez fűződik. Állandó kiállítás látható 13 teremben, a római kortól a 19. századig felölelve Tata és környéke történetét. Két teremben időszaki kiállítások bemutatására nyílik lehetőség.
Az 1972-ben alapított Német Nemzetiségi Múzeum feladata a magyarországi németség tárgyi és szellemi kultúrájának gyűjtése, őrzése, valamint bemutatása. A múzeum 1983 óta az egykori Nepomucenus-malomban működik.
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!