A téren áll II. Rákóczi Ferenc lovas szobra és a szőregi csata emlékoszlopa. Az emlékmű tövében az Aradon vértanúhalált halt tizenhármak névsorát márványtábla örökíti meg.A tér Tisza felőli oldalán található a világhírű Bolyai Intézet. Ez az épület hajdanán a piarista gimnáziumnak és a rendháznak adott otthont. A tér másik oldalán látható az 1956-os ...
1879 előtt búzapiac működött a Dugonics téren. A téren áll Dugonics Andrásnak, a tér névadójának szobra. Kezében tartja Etelka című regényét, mely alkotás az első magyar regény. A Dugonics tér 2. szám alatt található a romantikus stílusú, műemlék jellegű Vajda-ház.A tér főépülete a központi egyetem kora eklektikus palotája. 1921-ben költözött ide a ...
A Kiskunsági Nemzeti Park részét képező Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben fekvő 14 km²-es Fehér-tó Csongrád megyében, Szegedtől északra található. Magyarország legnagyobb szikes tava. Gazdag madárvilága és ősi növényzete miatt fokozottan védett, de vezetővel látogatható terület. A terület az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozóhelye a ...
Az eredeti terveket Schulek Frigyes készítette. A Dóm építését Foerk Ernő-féle tervek alapján kezdték el 1913-ban. A Dóm helyén korábban a Szent Demeter templom állt. 1914. június 21-én történt meg az ünnepélyes alapkőletétel. Az ünnepélyes templomszentelésre 1930. október 24-én került sor, a Csanádi Egyházmegye alapításának 900. évfordulóján.
A Kárász utca Dugonics tér felőli végén az Utcai zene című szoborcsoportot láthatjuk. A mediterrán hangulatú Klauzál tér közepén áll az ország egyik első egész-alakos Kossuth-szobra. Az Új Zsótér-ház földszintjén van a szegedieknek és a város vendégeinek egyaránt kedvelt találkozóhelye, a Virág cukrászda. A tér egyik legjelentősebb műemléke a Kárász-ház, ...
Az alsó szinten a Pick szalámi és a szalámigyár, az emeleten a szegedi paprika gyártásának története látható.A Pick-gyűjteményben a vendégek végigkísérhetik a gyár és a szalámigyártás történetét az alapítás évétől (1869) egészen napjainkig.Az emeleten a paprikatermelés kezdeti módszereinek fejlődését ismerheti meg a látogató a Szegedi Paprika Zrt. jelenleg ...
A városháza épületét a mellette álló Bérházzal a „ Sóhajok hídja” köti össze, mely az 1883-as királynapokra készült, amelyek során Ferenc József meglátogatta a 1879-es nagy árvíz után újjáépült várost. A király és kíséretének szállása megoszlott a két épület között és a kapcsolat megteremtése érdekében építették a zárt hidat.
A Várkertben, különleges faritkaságok között pillanthatjuk meg a vármaradványt, a hajdani Mária Terézia kaput. Már a honfoglaló magyarok földvárat emeltek ide, melyet a tatárok leromboltak, de IV. Béla újjáépítette, kőfallal erősíttette meg és a hajdani római őrállás helyén épült meg a palota. A nagy árvíz után a vár megmaradt falai között étterem működött, ...
Közép-Európa egyik legszebb és legnagyobb tere a Széchenyi tér. A Tisza felőli oldalon sorban Széchenyi István carrarai fehér márványszobra látható, a következő a Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál bronzszobra. Utána a sorban Tisza Lajos szobra következik, a negyedik pedig Deák Ferencet örökíti meg. A túloldalon a Városházával szemben helyezkednek el az ...
A Keleti-Kárpátokban ered, két ágból egyesül Fehér és Fekete-Tisza néven. A folyó magyarországi szakaszán főleg középszakasz jelleggel folyik, hatalmas kanyarulatokat, íveket alkotva. Az Alföldön végigkanyarogva egykoron hatalmas területeket birtokolt, majd az 1840-es évektől elkezdődött a szabályozása. Vásárhelyi Pál mérnök készítette el a terveket.
A századfordulón mór-szecessziós stílusban épült a Zsinagóga. A festett üvegablakok, a művészien faragott padok, a kék és arany díszítések mind Löw Immánuel elképzelései alapján készültek. A márványoltár záróköve jeruzsálemi márványból készült.A Hajnóczy utcában találjuk a klasszicizmus építészetének egyik legszebb szegedi emlékét, a régi zsinagógát.
Neobarokk stílusban épült a Városháza, alapkövét 1799-ben helyezték el, Schwörtz János építette fel. Az épületet a mellette álló Bérházzal a „ Sóhajok hídja” köti össze, mely az 1883-as királynapokra készült. A közgyűlési terem falait olajfestmények díszítik, a mennyezeten freskó látható, mely Vajda Zsigmond munkája. A Városháza hangulatos udvarán tartják ...
A tér egyik különlegessége a Dóm főbejáratával szemközti oldalon, a tér épületének falába épített zenélő óra, a középkori egyetemek szimbóluma. A Magyarországon egyedülálló óra Csúri Ferenc szegedi órásmester keze munkája, a figurákat Kulai József faszobrász készítette.Először az 1936. évi szabadtéri játékok alkalmával szólalt meg a szegedi zenélő óra.
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!