Az Egyetemi Református Templom előtt áll Melocco Miklós fehér márványból készült, a Forradalom fehér rózsája névre keresztelt 1956-os emlékműve, mely a város és az egyetem 56’-os hőseinek állít emléket. A szobrász a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
A koraeklektikus ház helyén állt az Angol Királynő Szálló, melynek kialakítása során a 17. század végi földszintes fogadóépületre 1890-ben emeletet építettek. Ma a Csokonai Étterem működik az épület pincéjében.
Az Aranybika Magyarország egyik legpatinásabb szállodája. Debrecenben, a Bajcsy-Zsilinszky és a Piac utca sarkán, a Kossuth tér mellett áll. Az 1536 óta Debrecenben élő Bika család telkét és kőházát 1690-ben vásárolta meg a város. 1699-ben az épületet fogadónak alakították ki, 1799-ben pedig emeletet húztak fel rá. 1810-ben került a vasból vert, rézzel ...
A Csonka templommal szemben, az utca másik oldalán már 1872-ben a takarékpénztár működött – ez volt a város első takarékpénztára is. A mai épület 1912-ben készült el, az uralkodó divatnak megfelelően szecessziós stílusban, homlokzatát stukkók és szobrok díszítik. A Piac utcai homlokzat reliefjei az ipari, kereskedelmi és földműves munkát mutatják be. ...
A Piac utca-Arany János utca sarkán álló Csanak-házat 1874-ben építtette romantikus stílusban Csanak József, a közeli Derecske településről származó jobbágyból lett híres fűszerkereskedő számára. Csanak József a város kultúrájának egyik legnagyobb támogatója volt. Ebben az épületben szállt meg debreceni tartózkodása idején többek között Jókai Mór híres ...
A Debreceni Egyetem az ország más integrált felsőoktatási intézményeihez hasonlóan, addig önállóan működő intézmények (újra)egyesítésével és jogutódlásával 2000. január 1-ével jött létre. Történelmi gyökerei visszanyúlnak a Debreceni Református Kollégium alapításáig (1538), amelynek később kialakult három akadémiai tagozatára alapozva jött létre a Debreceni ...
A Debreceni Református Nagytemplom Debrecen legjellegzetesebb épülete, mely a belvárosban, a Kossuth tér és a Kálvin tér között található. A templom – 1805 és 1824 között épült klasszicista stílusban – a magyar református egyház jelképe, ezért a várost gyakran „kálvinista Rómaként” emlegetik. Az épület mintegy 1500 m²-es alapterületével az ország legnagyobb ...
A neobizánci stílusú templom Bobula János tervei szerint épült 1910-ben. Eltérően más görög katolikus templomoktól, itt nincs ikonosztáz. Az intarziás, mozaikdíszítésű oltár és szószék is 1910-ben készült. Értékes seccók és színes üvegablakok ékesítik a templomot.
Hazánk első és máig is legnagyobb nemzeti parkja a Hortobágyi Nemzeti Park. Nobel-díjas tudósok által is támogatott több évtizedes előkészítő munka után 1973. január 1-jén jött létre 52.000 ha területtel, de a folyamatos bővítések révén ma már 81.000 ha védett területet foglal magába.
A házban lakott 1872 és 1892 között Irinyi János vegyész. Ő találta fel a zajtalanul gyúló gyufát. Egyik professzorának sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát (a gyufa fejében a foszfort nem káliumkloráttal, hanem ...
A Piac utca 57. szám alatti úgynevezett Kaszanyitzky-házban Kaszanyitzky Endre, az országos hírű üvegkereskedő alapította üzlet működött 1852-től. A ház a 19. század elején épült, klasszicizáló szobrait a lépcsőház rejti. Többször átépítették, ezért a barokk, a klasszicizmus és az eklektika stílusjegyeit őrzi.
A hajdani Kis-Orbán-féle kereskedőház 1810-ben épült. Sarokházzá az 1825-ben megnyitott Városház utca miatt alakították át. Folytatásában 1840-ben árucsarnokként épült fel a mai hivatali épület. Az épülettömböt 1916-ban kapcsolták az emeleti épülethíddal a Városházához.
Debrecen főtere. A mai főteret 2001-ben adták át a város lakosai számára. A tér meghatározó művészeti alkotása a Kossuth-szobor, amely Pongrácz Szigfrid és Margó Ede alkotása (1914). A szoborcsoport előtt a térburkolatból emelkedik ki Cs. Uhrin Tibor alkotása, amely Debrecen város címerét színes mozaikokból kirakva ábrázolja. A Milleniumi szökőkút Pázmándi ...
Pázmándi Antal kerámiadíszei Debrecen történetének, régi építészetének motívumait idézik. Velük szemben kapott helyet az a márvány emléktábla, amelyet a reneszánszkori magyar király, Mátyás királlyá választásának ötszázadik évfordulóján lepleztek le a Vár utca - azóta lebontott - egyik házán. A felirat megemlékezik a város egykori birtokosaról, a ...
1912-re épült fel az eklektikus stílusú Pénzügyi palota. Helyén egykor Komáromi Csipkés György, a város egyik bírájának háza állt, amelyben az 1711-es szatmári béke előkészítő tárgyalásai folytak. Az eseményt feketemárvány relief örökíti meg az épület előcsarnokában. Itt ülésezett 1944. december 22. és 1945. április 7. között a 2. világháborúban részben ...
A Klinikák főépülete előtt Varga Imre Professzorok című szoborkompozíciója látható, amelyet 1984-ben lepleztek le. A kompozíció Sántha Kálmán agysebész és Kettessy Aladár szemész professzorok alakját idézi.
A Kossuth tér sarkán a Hatvan utca 1. szám alatt áll a szecessziós stílusban épült Püspöki palota. Egykor itt állt Méliusz Juhász Péter püspöki rezidenciája, melyet 1740 körül lebontottak és helyén egyházi épületet emeltek. A palota Piac utcára néző homlokzatán 40 méter magas tornyot emeltek, melyet a ház víztornyának használtak. A torony alatt látható a ...
Az 1600 férőhelyes kőtemplomot egy debreceni polgár, Báthory Szabó András adományából kezdték építeni, tetejére 1726-ban rézgomb került. Az épület 1727-ben súlyos tűzkárokat szenvedett, de négy év múlva helyreállították. Különleges, copf-stílusú szószéke 1790-ben készült el, míg orgonáját a XIX. század közepén építette Kiszely István. A tornyot eredetileg ...
Debrecen az 1530-as években vált protestánssá. A városi iskolát is a reformátori vezetés jellemezte már 1538-ban, ezért a hagyomány a Debreceni Református Kollégium alapítását ehhez az évhez köti.A Református Kollégium falai között kezdettől fogva a legmagasabb foktól a legalacsonyabbig folyt az oktató és a nevelő munka. Diákjai a köznép fiaiból - a ...
A Hajdú-Bihar megyei Megyeháza Debrecenben, a Piac utca 54. szám alatt áll. Az egyik legszebb magyar szecessziós épület. Az egykori Hajdú vármegye megyeházáját Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján építették 1911-1912-ben. A telken állt egykor Debrecen első vendégfogadója, a Fejérló Szálló. Eddig terjedt a történelmi belváros, itt ért véget a ...
A Piac utcán áll Debrecen egyik legjellegzetesebb építészeti emléke, a városháza klasszicista épülete. Elődje 1531-ben épült igénytelen építményként. Századokon át toldozgatták, míg 1802-re végre döntésre jutottak. Péchy Mihály készítette el az első terveket, de a kivitelezésre kevés pénz gyűlt össze. A következő tervet Povolny Ferenc készítette el ...
A főutcát évszázadokon át kereskedőházak szegélyezték. A Nagypiacz, vagy Főpiacz-ként ismert utcán épültek a város első emeletes házai. Látszólag az egyszerűség jellemezte őket, de homlokzataikon sok szép díszítés van. Közülük néhány kitüntetett figyelmet érdemel. Az egyik ilyen épület a Piac utca 39-41. szám alatti Rickl-ház. A ház az 1820-as években épült ...
1910-ben épült eklektikus stílusban. Modernizált mór formájú, szerkezete bizánci, amit hangsúlyoz a szélesebb környezetből kiemelkedő nagy kupola is. A templom közelében, a Pásti utca 4. szám alatt található az ortodox zsinagóga.
Eredetileg plébánia és templom, de 1993-ban székesegyházi rangra emelték a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye megalapításával. Az elvesztett nagyváradi székhely helyett lett püspöki székhely. A Szent Anna templom és rendház építése 1721-ben kezdődött. A tervek készítésével, az építés vezetésével a milánói születésű Giovanni Battista Carlonét bízták meg. A ...
A vakolatlan klinkertéglából épült templom a tégla vörös színétől kapta a helyi köznapi nevét. A református templom a főbíró Szombathy István és felesége, Veresmarty Zsuzsanna adományából épült 1887-ben Petz Samu tervei szerint neogótikus stílusban. Különleges értéke a református templomok esetében szokatlan seccók, amelyeket 1937-ben Haranghy Jenő festett.
2009. július 10-én 40 nappal a 40. Debreceni Virágkarnevál előtt, Kálvin 500. születésnapján a téren avatták fel Debrecen első napóráját. A virágóra a belváros szívében, a Református Kollégium és a Kölcsey Központ közötti területen fekszik. A virágóra valójában nem más, mint egy napóra. Tengelye hasáb alakú, faragott mészkőoszlop. Az óramutató egy hosszú ...
A Debreceni Zsidó Hitközség ma is működő, élő hitközség. Nagy hangsúlyt fektetünk a hitélet fenntartására, ehhez megvannak a szükséges intézményeink: mikve, kóser konyha (húsos), Bét Din (Debreceni Zsidó Hitközség Rabbisság Anyakönyvi Hivatala). Minden nap van reggel-este minyen a Pásti utcai Bét Hámidrásban, és minden ünnepet megtartunk, ősi ...
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!