A Balaton-felvidék kialakulásának egyik legöregebb és leglátványosabb tanúhegye a Szentgyörgy-hegy. Oldalán hatalmas bazaltorgonák magasodnak, jelezve az egykori Pannon-tenger medencéjében kialakult vulkáni működés hatásait. A hegyen, a tanösvény mentén a bazaltorgonák mellett barokk és klasszicista kápolnák, valamint csillogó vizű források színesítik az ...
2002-ben újították fel a Keszthelyi-hegységben a Pető-hegyen a Berzsenyi kilátót. Az onnan nyíló panorámát ismerők úgy tartják, hogy Berzsenyi életének főbb színhelyei szemmel is befoghatóak Vastól Somogyig. Kellemes erdei túrával juthatunk fel a környék egyik legjobb kilátóhelyére, ahonnan tiszta időben szinte a fél Dunántúl látszik: a Keszthelyi-öböl, ...
Padányi Gulyás Jenő tervei alapján, permi vörös kőből épült 1935-ben a 298 méter magasan található kilátó és a gondnokház. Látni innen a Bakonyt, a Balaton-felvidéket, a tópartot és a somogyi dombokat is. Az eredetileg Horthy Miklósról elnevezett kilátó az elmúlt fél évszázadban Szabadság-kilátóként volt ismert, az önkormányzat döntése alapján ezentúl a ...
A barlang 2006 tavaszáig megismert járatainak hossza összesen 5200 m, mélysége -121 m (már most hangsúlyozzuk, hogy a barlangtúrák ennek a hossznak csupán töredékét érintik). Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes szakaszokon dunántúli viszonylatban igen sok és ...
A kilátótorony 1972-ben épült. A fából készült építmény erkélyéről páratlan kilátás nyílik a Bakonyra és a Balaton keleti medencéjére. Endrődy Sándorról, a XIX. század híres költőjéről nevezték el, aki Alsóőrsön élt. A Malom csárdával szemben a Veszprémi útról, valamint a Nosztori-tetőn lévő "Nagymezőről" /Autós mozi/ az országos kék jelzést követve lehet ...
A Fekete-hegy a Káli medence 363 méter magas bazaltkúpja. A nagy balatoni mesemondó, Eötvös Károly nevét őrző kilátóból körpanorámában gyönyörködhetünk. Rálátás nyílik a Balaton középső medencéjére, a Káli medencére. A kilátó 1950-ben bazaltkőből épült, később ezt 1978-ban vörösfenyőből készült kilátótorony váltotta fel.
Hányan tanultunk evezni, hányan ijedtünk meg a siklótól és fedeztük fel a nádast, a Kis-Balaton színes, különösen védett madárvilágát, amikor Fekete István Tüskevárát olvastuk! Most nemcsak képzeletben juthatunk el Matula bácsi kunyhójához és ismerhetjük meg a terület természeti kincseit, hiszen a Kis-Balaton területe a Nemzeti Park Igazgatóság külön ...
Gyenesdiásról a kék jelzésű gyalogösvényen mászhatunk fel a Kerek-hegy legmagasabb pontjára, amelyen a 2000-ben újjáépített háromszintes Festetics-kilátótorony emelkedik. A kilátóból tiszta időben szinte a fél Dunántúl látszik: a Keszthelyi-öböl, nyugatra a Zalai-dombság, észak-nyugatra a távolban már az Alpok nyúlványai is kivehetőek. Délre a Mecsekig is ...
Az arborétum területe 3,06 hektár, a közvetlenül kapcsolódó erdőterület 1,6 hektár. Botanikai értékei mellett tájképi, kultúrtörténeti, földtani értékei is fontosak. A Kisörsi-hegy déli oldaláról páratlanul szép kilátás nyílik az Örsi-hegyre, a Badacsony felé, az ábrahámhegyi Szent Iván-kápolnára. A Balaton szemközti oldalán a Fonyódi-hegy jellegzetes ...
Fonyódon érdemes felkapaszkodni a környező berekvilágból szigetszerűen kiemelkedő 232 m-es Várhegyre, ám ha kevesebbel is beérjük, akkor a 105 méteres Sipos-hegy is megteszi. A fonyódi vasútállomástól a Sipos-hegyi Postás-kilátóhoz 1,5 km-es, a Várhegyi Berzsenyi-kilátóhoz 4 km-es sétaút vezet. Sokan úgy tartják, hogy a Berzsenyi-kilátóból nyílik a ...
A Révfülöpre látogató vendégek maguk is megtapasztalhatják a lenyűgöző panorámát a Fülöp-hegyi Kilátóból, amely 2001-ben Pelényi Gyula tervei alapján, a magyar államalapítás ezeréves évfordulójának emlékére épült. Cholnoky Jenő szavait idézve: "A révfülöpi Fülöp-hegyről nyílik a világ egyik legszebb tája. Vannak magasabb hegyek, nagyobb vizek, de ahol a ...
A pókhálót vagy akár a brüsszeli Atomiumot is felidéző Gömbkilátó karakteres megjelenésével Balatonboglár jelképévé lett. A 165 méter magas Várdombon álló építmény az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásárra készült, s csak később került a balatonparti városba. A "Gömbből" tiszta időben feltárul előttünk a Balaton látképe, de érdemes a somogyi dombok felé is ...
Bálványos egy apró somogyi falucska, ami valami kiemelkedővel büszkélkedhet: itt találod a déli part legmagasabb pontját, a Gyugytetőt. Ha felmászol a Gyugyra – a 313 méteres ’szédítő’ magasságban biztos nem lesz tériszonyod – a fél Balatont belátod, Almáditól Révfülöpig. De ha csak az 580 lelket számláló falura nézel le, akkor is pompás látványban lesz ...
A Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp alakot mutató hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt – közel 50 m magas – bányafal azonban felfedi számunkra az 5-6 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés ...
A Lóczy barlangtól jelzett zöld turistaút vezet fel a Tamás hegyen álló kilátóhoz.
06-87/580-481
A kilátó Balatonfüred egyik turisztikai nevezetessége, amelyről csodálatos kilátás nyílik Balatonfüredre és a Tihanyi - félszigetre. A Jókai hőséről elnevezett tanösvényen, az Aranyember útján ülőpadok teszik még kellemesebbé és kényelmesebbé a kilátóhoz vezető sétát.
Ábrahámhegytől északra haladva érhetjük el a népi építészeti hagyományokat elevenen őrző kis települést, Salföldet. A falu szépsége, tisztasága rabul ejti a turistákat, a házak olyanok mint a mesében, stílusosak és gondozottak. E vidék kincse a kékkúti ásványvíz, amely a bizánci Theodóra császárnő kedvenc itala volt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a ...
Legnagyobb botanikai értéke az Edericsi-erdőnek a Sipos-torok nevű meredek völgy bükkösében található keleti (vagy kaukázusi) zergevirág előfordulása. Ez a délies, illír fészkesvirágzatú faj itt éri el elterjedése északi határát. A területegység északi részén a Kovácsi-hegy-Tátika-csoport egykori hasadékvulkánjai sorakoznak. A két lávaömlésből keletkezett ...
Az érdeklődők számára Balatonmagyaród község határában, a szabadon látogatható Kányavári sziget segít betekintést nyerni a Kis-Balaton élővilágába, megízlelni a mocsárvilág hangulatát. Az itt található két kilátóról távcső és egy kis szerencse segítségével bárki bepillanthat a madárvilág nyüzsgő életébe.Fenékpuszta közelében található a Vönöczky Schenk ...
A Kossuth kilátó Dörgicse és Mencshely között kb. félúton található, a közigazgatásilag Mencshelyhez tartozó Halomhegyen. A kilátó a műúttól kb. 900 m-re van, földúton egy darabig gépkocsival is megközelíthető, de javaslom a sétát, ami nem túl megerőltető, de van egy kis szintkülönbség (cca.100 m). A Mencshely-Dörgicse műútról a Kiscsutorás borozó ...
A déli part legújabb tornya a zamárdi Kőhegyi-kilátó, amelyet 2000-ben a milleniumi ünnepségek keretében építették fel. A torony helyén egykoron présház állt, amely a második világháborúban aztán megsemmisült. Az aprócska, őrtoronyszerű téglaépületből páratlan panoráma tárul a Balatonra Kenesétől a Tihanyi-félszigeten át a badacsonyi bazaltorgonákig. Az ...
Az első bemutató sétaút az országban, mely elsősorban a félsziget különleges geológiai képződményeire hívja fel a figyelmet, de az útvonal mentén megismerkedhetünk a botanikai, zoológiai és tájképi értékekkel is. A szabadon látogatható tanösvény megtekintéséhez szakvezetés igényelhető. Az összességében 18 km hosszú, több kisebb és nagyobb körúttal hálózza ...
A Tamás-hegy nyugati oldalában, 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a ...
Keszthely szomszédságában, Cserszegtomajon találjuk az egyik legfiatalabb balatoni panorámapontot, a Margit-kilátót. A tulajdonos feleségéről nevezte el tornyát, amelyet 2000-ben építették. A fából készült, székely népi építészeti jegyeket is magánviselő 31 méteres toronyban lift is működik. A kilátóból nagyszerű körpanoráma nyílik, rálátni a ...
Tudtad, hogy a több mint 10000 hektáros hatalmas mocsaras láp, melyet Fekete István is megörökített a Tüskevárban, mára már csak 1500 hektáron található a Nagybereki Fehér-víz ősláp területén? A Balatonfenyvestől délre fekvő természetvédelmi terület olyan különleges növény- és állatfajok otthona, mint a mocsári kosbor, a bakcsó, a vörös és szürke gém, a ...
Az Óvári messzelátó Balatonalmádi hajdani szőlőhegyén épült, valamikor az 1900-as évek elején. Gerendavázas, cseréppel borított tetőzetét régi fényképek alapján rekonstruálták a 90-es években. Az öregebbek a kilátóhelyet még Wesselényiként emlegették. Az Óvári Messzelátóhoz a Vörös Homokkő Városi Tanösvényen juthatunk el, amely a település központjából, a ...
Balatonvilágos legszebb látnivalója a Panoráma-kilátóból, a magaspart széléről nyílik a tó keleti medencéjére. Mészöly Géza és Csók István festőművészek innen merítettek ihletet balatoni képeikhez. Mészöly Gézának emlékművet állítottak a róla elnevezett sétányon.
A major a Nemzeti Park információs és idegenforgalmi központja. Innen nyílik lehetőség gyalogosan, kerékpárral, lóháton esetleg lovas kocsival bejárni a Káli-medence természeti értékeit, különös tekintettel a Hegyestű geológiai bemutatóhelyre, kőtengerekre, Salföld községtől délre fekvő, az erdőben megbúvó pálos kolostorromra.
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!