Csopak nevezetes egyemeletes romantikus ízlésű műemléke az Angolkisasszonyok nyaralója, amely az Angolkisasszonyok Apácarendnek volt a nyaralója. Veszprémben iskolát fenntartó tanító rendet Ranolder János püspök hívja Veszprémbe, zárdát, iskolát és internátust (kollégium) épített számukra. A tanárnőknek volt a nyaralója Csopakon melyet a XIX.-XX. század ...
Az avasi templomrom a műút és a településre vezető út találkozásánál látható. A középkorban ezen a területen helyezkedett el a falu. Az ősi, XIII. századi templomnak a tornya maradt ránk.
A Balaton-felvidék festői tájában – az egykori Pannonia Provincia területén - 1904-ben földművesek bukkantak a szántóföldben rejtőző római kori földbirtok-központ maradványaira. A több tucat földben rejtőzködő épület romjának feltárása régészeti sikertörténet, az ásatások a mai napig folyamatban vannak. A villagazdaság Közép-Európa egyik ...
Az óvár keleti oldalába, a húsz méter magas bazalttufa falba vájt barlanglakások feltehetően az I. András király által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek építményei. Úgy tartják, hogy az apátságot alapító király hitvese, Anasztázia kijevi nagyhercegnő, Bölcs Jaroszlav leánya révén ukrán földről hozta ide a görögkeleti szerzeteseket. A ...
Az 1055-ben alapított Bencés Apátság a Tihanyi-félszigeten magasodik barokk pompában. Az apátságban gyönyörű freskók, előtte a lépcsőkön mosolygós ifjú párok láthatók. Az apátság múzeuma érdekes történelmi adalékkal szolgál: itt szállt meg az utolsó magyar királyi pár, IV. Károly és felesége, Zita királyné, mielőtt 1921-ben Madeira szigetére száműzték őket. ...
1866-ban parcellázták a telket, melyre Szűcs Lajosné 1867-ben építette a házat. Tőle Csény Lajos vásárolta meg, aki 1893-ban adta el Blaha Lujzának. A szép, klasszicista ízlésben épült ház bejárója fölött a háromszögletű oromzaton olvasható: "E ház volt a nemzet csalogányának legkedvesebb fészke.", fölötte pedig: "Blaha Lujza nyaralója 1893-1916."
A középkori egyházi építészet szép emléke az itt található XIII. századi alsódörgicsei templomrom, mely az érett román stílus jegyeit mutatja. Tornya ikerablakos és a hajó teljes szélességében helyezkedik el. Szentélye egyenes záródású.A Gernye oldalában megmaradt ormfalával messzire látszóan magasodik a falu fölé.
Az Emberi jogok parkjában található a buddhista sztupa, melyet 1992-93-ban emeltek. 30 m magas, 24 m átmérőjű hófehér építmény, belsejében 24 m hosszú életfával és Buddha ereklyéivel. Az aranyozott Buddha-szobor Dél-Koreából érkezett ide. Az avató ünnepségen 1993-ban részt vett a dalai láma is, Tibet száműzött vallási vezetője.
A középkori Szt. István tiszteletére emelt templom megmaradt tornya. Az 1880-as években bontották el a templomot a csopaki Séd árterületéből. A torony a község jelképe.
A csopaki savanyúvízforrások egyike. Az önkormányzat építette 1996-ban Szent István király és Boldog Gizella házasságkötése millenniumának tiszteletére.
A legszebb családi nyaralónak mondták Füreden. A múlt század végén még kimagasodott a kisebb nyaralók közül. építési stílusát tekintve a romantikus ízlés egyik legszebb példája nemcsak Füreden. Ezért nyilvánították műemlékké.
A hajdani Ecsér falu a török időkben elpusztult. A román kori - háromhajós, félköríves szentélyzáródású - templom védőszentje Szent Kristóf volt, az őt ábrázoló freskó nyomai még láthatóak.A templom déli oldalán előcsarnok volt, az északkeleti oldalon sekrestye és csontkamra (ossarium). A szentély a hajónál magasabbra épült, lépcsője előtt pedig a kegyúri ...
A XI. században emelt, román stílusú és gótikus átépítésű bazilika és apátság romjai mellett felszínre hoztak egy temetőkápolnát, temetőt, és az egész az épületegyüttest körbeölelő középkori várfalat.Az apátság révén Somogyváron a középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki. A feltárt, és helyenként rekonstruált romokat ezért 1983-ban ...
Az Óvár-tetőn lévő pihenőnél találjuk a Visszhang-dombot az Ekhó-kővel, rajta a bronzból készült kiáltó lányalakkal.Legendákban, régi történetekben gyakran szó esik a tihanyi visszhangról, amely akár tizenöt szótagot is megismételt. Ma már sajnos - az időközben emelt épületeknek a táj fizikai, hangtani tulajdonságait megváltoztató jelenléte miatt - nem ...
A XV. századi alapokra épített kastély legkorábbi formájában, késő barokk stílusban 1780 táján létesült. 1815-ben átépítették klasszicista stílusban. Első tulajdonosa, báró Putheany Géza volt. Az épület végleges, neoklasszicista stílusát 1912 után nyerte el, amikor gróf Esterházy Pál vásárolta meg és bővítette mai formájára. Halála után, 1945-ig özvegye ...
A nagyvázsonyi evangélikusok 1681-ben kapnak templomépítési engedélyt. Első templomuk ezt követően el is készül a vár területén, amit 1795-ig használnak. Ekkor gr. Zichy Károly a vár mellet telket adományoz az evangélikus gyülekezetnek, amelyen 1796-ban felépül a ma is látható templom, akkor még toronnyal és fazsindellyel fedve. 1863-ban tűzvész pusztítja a ...
Makovecz Imre tervezte a népi építészet hagyományait a legmodernebb eszközökkel ötvöző és építészetileg igazi különlegességnek számító evangélikus templomot.1990. június 30-án szentelte fel dr. Harmati Béla püspök az Oulu parkban az evangélikus templomot. A templom keresztje azt hirdeti, hogy Jézus meghalt bűneinkért, az oltár fölötti szobor pedig azt, hogy ...
A román stílusú Fehér-kápolna a XIII. században épült. Az egyhajós, félköríves szentélyű kis templomot többször átépítették, de a legutóbbi helyreállítás óta újra láthatók a román és a barokk kor emlékei is.A XVII-XVIII. században befalazták a román kori ablakokat és a félköríves záródású déli kaput, amiket a közelmúltban újra kibontottak. Ma ismét a déli ...
Épült 1795-1798 között.A XVIII. század végére már divatba jött Füred, s a feltételek hiányoztak az egyre nagyobb vendégsereg fogadására. Ezért a királyi Helytartótanács 1786-ban bizottságot küldött ki a fürdő elhelyezési viszonyainak megvizsgálására. Ez a bizottság április 30-án járta végig a telepet, javasolta harmadik vendéglő építését is és javaslatokat ...
Az épületek a múlt század 60-as éveiben kialakult romantikus stílusban készültek, földszintes és emeletes ablakainak elosztása 2-3, az épület közepén nagy fedett terasz, háromszögű, lombfüzér-díszes oromzattal, pala fedéssel. Védett, műemlék jellegű mindkettő.
A barokkstílusú templom 1774-ben épült. A templom új harangját a megyés püspök 2006 augusztus 20-án szentelte fel, ami a háborúban elvitt helyett került a toronyba a meglévő két kisebb társa mellé.
A kis falusi templom a XI. században épült. Egyhajós, íves szentélyzáródású templomromban igen jó állapotban maradt meg a nyugati falnál a karzat boltozásának alapja. A szentély déli falában a szentségtartó helye is megmaradt az utókornak. Mint megannyi településünket ezt is a török pusztította el. A templom körül még fellelhető az egykori falu nyomai.
A Szegedy Róza Házban egy különleges irodalmi tárlat kapott helyet: kortárs magyar költők balatoni témájú verseinek kéziratai láthatók 1967-1999-ből. A névsor meglehetősen impozáns: Kassák Lajos, Faludy György, Pilinszky János, Nagy László, Határ Győző. Hozd felszínre a benned élő költőt! Ücsörögj a Szegedy Róza Ház verandáján és legyen a Balaton a múzsád. ...
A füredi víz kémiai összetétele és radioaktivitása igen kedvező élettani hatású: tágítja a vérereket, javítja a szív vérellátását, és egyenletessé teszi a vérnyomást. Fürdő- és ivókúrára egyaránt hatásos szív- és vérkeringési, ide-, cukor- és gyomorbetegeknek.
március 15-től október 15-ig 10-17 óra között, október 16-tól március 14-ig előzetes bejelentkezéssel látogatható.
A műemlék jellegű épület, helyén már a török időkben is vízimalom állt, amelyet a Zerna-patak vize hajtott. A malom a 20. században került Kotsy Nándor tulajdonába, korábban Major János-féle vízimalomnak nevezték. Az 1960-as évig működött malomként, majd a romos épületet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vásárolta meg 2000-ben. 2004 óta a ...
A Szent György-hegy oldalában található 215 m magasan, a Boldogságos Szûz tiszteletére szentelt kápolna. 1760 körül a lengyeltóti Lengyel család építtette. Gyönyörû fából faragott barokk-rokokó oltárának oszlopainak, - a hagyomány szerint - a Lengyel család tagjai tartják. Tetején Szent István, Szent László és a Szûz Mária aranyozott szobraival. Az oltár ...
Az itt található vízfolyást talán már a rómaiak tóvá duzzasztották, hogy vele malmokat hajtsanak, de az biztos, hogy már az Árpád-korban volt itt malom, mely többszöri átépítéssel a XVII. század végén, a XVIII. század elején nyerte el mai formáját. A malmot 1964-ben szállodává és étteremmé alakították át, és Batsányi feleségéről kapta a Gabriella nevet. A ...
Máma falu a török időkben elpusztult, de a XIII. század végén Szent László tiszteletére emelt templom megmaradt düledéke az új katolikus plébániatemplom mögött még látható. A tipikus román kori, magyar falusi templom hajója téglalap alakú, szentélyének alaprajza pedig négyzetes. A szentély falai csaknem eredeti magasságukban megmaradtak, csakúgy, mint a ...
8256 Salföld, Salföldi temető felől közelíthető meg
+36-87-555-260
+36-87-555-261
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Szent Pál tiszteletére alapított pálos barátok rendje volt. A történelmi Magyarország minden területén otthonra találtak, de legszívesebben a Dunántúlon, különösen a Balatontól északra fekvő erdős-hegyes tájakon telepedtek le. A Bakony rengetegében és a Balaton-felvidéken több tucat rendházat alapítottak a ...
A református templom közelében fakad a már 1589-ben is említett Városkút nevű karsztforrás, amely a környékre jellemző mosóház épületében ered. A mosóház mását Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is felépítették.
Pálóczi Horváth Ádám mint építtető is itt hagyta nyomát Füreden. Két háza is volt, melyek közül az Ady Endre u. 13 szám alatti ház (1785-1787 között épült) ma is őrzi az építtető elgondolásait. Szép kert fogja körül, magas fenyőfái alatt gondosan kezelt gyepszőnyeggel Egyike Füred legszebb épületeinek, mely előtt sokan megállnak. Erkélyes homlokzata a ...
Szólád Európa és Henry Ford-díjas, évszázados löszbe vájt pincesora különleges látványosság. A magas, többméteres löszfalba vájt pincéket rejtekhelyként építették. A bornak csak egy részét tárolták itt. A pincék közül több mint 100-ban ma is borokat érlelnek. A pincesor felújítására milliókat költött az önkormányzat.A pincesoron évente több rendezvény is ...
A Badacsony hegy fennsíkjának déli, éles párkányán, mintegy 400m magasan álló, óriási kőkeresztet Ranolder János veszprémi püspök emeltette 1857-ben. A kereszt egy-egy nagyobb darabját 40 bivallyal vontatták fel a hegyre. A Harangozó-bérc a Ranolder-kereszt alatt levő kilátóhely. A nép „gyapjúzsákoknak” nevezte el az itt magasodó bazaltoszlopokat és ...
A templom a XIII. század első felében, román stílusban épült faragott homokkőből és téglából. A meglévő fal 8-10 méter magas. A boltozati elemek csatlakozása még ma is jól látható. A falakon kívüli támpillérek egy része is áll még.A puszta a Rád nemzetség ősi fészke volt. Az 1332-37-es tizedjegyzék szerint már volt plébániája és temploma.
Az 1846-ban elkészült és felavatott füredi "kerek templom", amelyet kupolájáról és kör alakú formájáról nevezett el így a fürdőt látogatók tömege. Fruhman Antal tervei alapján készült öt éven át. A klasszicista stílusú, szép térhatású templom főoltárának képét az osztrák Henriette Kärling, a "Krisztus a keresztfán" című képét pedig Vaszary János ...
1926-27-ben épült, Fábián Gáspár tervei alapján, a jellegzetes Balaton-felvidéki vörös homokkőből, ezért a helyiek "piros templom"-nak is hívják. A templommal egyidőben épült, hasonló stílusban és kövekből, a plébánia épülete is.A neoromán stílusú templom 40 méter hosszú, 20 méter széles és 10 méter magas. A templomot Krisztus Király tiszteletére szentelték ...
1863-ban épült meg az első zsilip, mely a tó vízszintjét lesüllyesztette a Déli vasút építése miatt. A kikötő fő mérnöki létesítménye a vízeresztő és hajó- zsilip.az 1940-es években épült. Ma tábla emlékeztet minket arra, hogy ez volt az első zsilip, mely lehetővé tette a Balaton vízszintjének korlátok közé szorítását, és ma is itt valósul meg a tó ...
Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza nemesi kúriára emlékeztető badacsonyi présházát Róza édesapja, Szegedy Ignác, Zala vármegye alispánja építette a XVIII. század utolsó harmadában. A vidék legszebb urasági borháza a költő halála után, 1844-től valóságos zarándokhellyé lett. A legendás szerelmet, mámorosan boldog házasságot idéző épületben 1953-ban irodalmi ...
A Kishegy legszebb részén, 300m magasan, gyönyörű panorámát kínálva áll szőlőkkel körülvéve a barokk stílus kis remeke, a kishegyi kápolna. Egész külseje, tornya, de belseje, régi oltára és gyertyatartói is reprezentálják építési stílusát. 1815-ben Gróf Széchenyi Ferenc birtokába került a Kishegy, vele a kápolna is: a Széchenyi címer most is látható az ...
1932 októberében dr. Rott Nándor püspök felszentelhette a templomot, amely 37 méter hosszú és 19 méter széles. Nemcsak Badacsonytomajnak, de Európának is egyedülálló bazaltékessége ez a neoromán stílusú épület.
Vonyarcvashegyen már messziről látható a Szent Mihály-domb a falu keleti végén. A tetején álló kápolnának legendája van. A minden évben július végén megrendezendő 40 halász emléknap a balatoni halászság tiszteletét, a Szent Mihály-kápolnához kapcsolódó legenda halászainak emlékét, halászléfőzéssel, szórakoztató műsorokkal és komolyzenei koncertekkel idézi ...
Szent Péter tiszteletére felszentelve. A román kori XI. században épült felsodörgicsei templomrom a legrégebbi építésű templom a faluban. Az északi templomrész római kori épület alapfalaira épült, sok követ használtak fel belőle az építés során. A honfoglalás után megtelepedett Bogát-Radvány nemzetség építette. A XIII. században szükségessé vált a templom ...
A védetté nyilvánított régi temetőben csaknem ötven szív alakú, fehér mészkőből faragott sírkőt látható, valamennyi a XIX. század első felében készült.Nem tudni pontosan, miért ilyen alakra faragták a sírköveket; ez a fajta nagy ritkaság hazánkban, Balatonfüreden látni még néhányat. Elképzelhető, hogy ugyanaz a mester készítette az ottaniakat is.
Aszófőről a zöld 'L' turistajelzésen közelíthető meg.
A XIII. század közepén épült román stílusú templom a tihanyi apátsághoz tartozott. Valószínű, hogy római elődje is lehetett, mert római oltárkövet, valamint cserépmaradványokat találtak a templom szentélye előtti térben. Egy ilyen oltárkő ma is látható a templom közelében.A rom mellett található a kellemes ízű, működő, kellemesen frissítő vizű Almás forrás.
Magyarország legrégebbi kisnemesi udvarháza (török adószedő házának is nevezik, mert kéménye egy turbános fejre emlékeztet). A XV-XVI. század fordulóján épült gótikus stílusban, 1880-ban részben átalakították.Az egykori kisnemesi ház oromfala alatt nagy pince húzódik, késő gótikus stílusú ajtókövekkel. A ház ajtaja is gótikus; ez a pitvarba vezet, melynek ...
Szántódpusztán mintha megállt volna az idő. A település olyan régi, hogy már a Tihanyi Alapítólevél is említi, amiben I. András király a bencéseknek adta a birtokot. Mintegy háromszáz év történelmét ismerheted meg: az 1716-ban épült kúria kiállítása és a környező épületek bemutatják, hogyan is működhettek a régi földbirtokok. Ha szerencséd van, ...
A Meleg-hegy hirtelen letörő és elkeskenyülő, 418 m magas dolomitgerincének Zalaszántói-medencére néző fokán áll Rezi várának romja. A XIII-XIV. sz.-ban épült hegyi várból ma már csak a lakótorony keleti, a vár keleti és nyugati fala áll néhány ablak és dongaboltozat nyomaival. A ma is álló 120-180 cm vastag falak magassága 8-10 m. Várvölgy és a szomszédos ...
Az 1910-ben újjáépített Molnár Kálmán féle vízmalom - néhai Dr. Zákonyi Ferenc Balaton kutató szerint - technikai megoldása a XIX. századi bakonyi deszkametszők munkájára hasonlít.A helytörténeti gyűjteményben szíj varróbak, bognár bak, kender tiloló és törő, rokka és orsózó, krumplitörő, sütőlapát, szigonyok, nádarató tolókasza, valamint csáklya (mellyel a ...
május 1. - szeptember 30., kedd - vasárnap: 9h - 16h
Az örvényesi vízimalom a Balaton északi partján fekvő Örvényes községben, a Pécsely-patak partján található. Ez hazánk legősibb, a XI. századból származó vízimalma, mely máig működőképes. 1211-ben a tihanyi apátság birtokainak összeírásakor már prosperáló malomként említik. Megalapításától kezdve folyamatosan üzemel, ez idő alatt többször átépítették. A ...
A Szabadság téren magasodik az 1912-ben Guth Árpád és Gergely Jenő tervei szerint épült 45 méteres víztorony, mely a város szimbólumává vált.Jelenleg átépítés alatt van, eddigi jellege megtartásával felújítják a szerkezetét, s több fejlesztés mellett a legmagasabb szinten vendéglőt, kávézót alakítanak ki.
A kápolna 1896-ban épült, neogótikus stílusban. A XX. század végén Kampis Miklós tervei alapján újították fel.A nyári időszakban a Kék Kápolnában, a Vörös Kápolnában és a Pincetárlatban (Árpád u. 1.) szerveznek képző és iparművészeti kiállításokat.
Barnag községből indulva egy könnyű sétával elérhető a várrom, ahol kilátó is áll, gyönyörű panorámával a Balatonra.A kb. 55x65 m belterületű, négyzetes várudvart részben magasan álló, 0.8-1.2m vastag fal veszi körül. A várudvar déli oldalán a falhoz épült kb. 8 m belső méretű helyiségsor van, melynek keleti végén a belül félkör alaprajzú, kívül egyenes ...
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!