Orrplasztika – Orrplasztikai Kezelések

Részletes információk az orrplasztikai kezelésekről és plasztikai sebészetekről

Orrplasztika - Plasztikai Sebészet

Orrplasztika

Barbra Sterisand kiemelkedő előadóművészi tudása mellett semmi mással össze nem téveszthető orrformájának is köszönheti máig tartó karrierjét a világ szórakoztatóiparában. Mátyás király sziluettje is rögtön felismerhető, a híres magyar uralkodó sem apró szaglószervéről volt nevezetes, de említhetnénk az ismert irodalmi alakot, Cyrano de Bergerac-ot, akinek orrára egy egész művet építettek. Van, akinek nem okoz problémát a hatalmas, átlagostól eltérő formájú cserpák, sőt a nagy orrú férfiak egyenes arányosságot hirdetnek szaglószervük és férfiasságuk mérete között. Ebbe a témába azonban most ne menjünk bele, inkább nézzük, milyen megoldást kínál a korrekcióra az orrplasztikai sebészet.

Orrunk – szemeink mellett – jelentősen meghatározza arcunk karakterét, ezt a testrészünket azonban nem rejtegethetjük sminkkel vagy ruházattal. Míg egy jól megválasztott frizura segít eltakarni füleinket, addig az orrunkat maximum fátyollal fedhetjük el, ám ez a viselet nem igazán jellemző a magyar lakosságra. Ezért ha elégedetlenek vagyunk orrunk formájával, egyetlen lehetőség van a változtatásra: egy sikeres orrműtét. A beavatkozás jelentősen befolyásolhatja megjelenésünket, s segíthet a lélek harmóniájának helyreállításában is.

Sokan talán nem is tudják, de az orr életünk során folyamatosan növekszik. Az orr csontosporcos váza felnőtt korban nyeri el végső formáját, ám az öregedés során a bőr alatti kötőszövetek átalakulnak, szaporodnak, ez további növekedést eredményez. Az esztétikai célú orrplasztikát lányoknál 17, míg fiúknál kicsit később, 18 év körül javasolják. A plasztika sebészek a műtét során nem választják külön az orr esztétikai és funkcionális egységét, a beavatkozás során a méret, alak korrekciója mellett megszüntetésre kerülnek a légzési panaszok is.

Leggyakrabban orrháti púp és a domború vonalú orrprofil megváltoztatása miatt keresik fel a plasztikai klinikákat. Ezekben az esetekben nem csak az orrpúp kerül eltávolításra, de a specialisták kisebbítik az orr csontosporcos vázát, de ugyanezzel a műtéti technikával változtatnak az orrcsúcs tömegén is. Az orrműtét után a bőr rugalmasságának köszönhetően felveszi a kialakított csontosporcos váz alakját. Lehetőség van a túl homorú orrháti profil korrekciójára is, ilyenkor a fent említett eljárással ellentétben csontosporcos váz nagyobbítására kerül sor, melyhez a paciens saját – orrból vagy fülkagylóból vett – porcszövetét használják fel. Az orrplasztika után a beültetett anyag egy része felszívódik, de a nagy része tartósan a beültetés helyén marad. Bonyolultabb eljárás a legtöbbször baleset következtében kialakult ferde orrnak nevezett deformitás helyreállítása: ilyenkor szinte minden esetben sor kerül az orrsövény korrekciójára is.

Az orrműtétek bonyolultságuktól függően több óráig is tarthatnak, az egyszerűbb esetek operációját helyi érzéstelenítéssel végzik, míg a rázósabb beavatkozások során inkább narkózist alkalmaznak. Az orrplasztika után kisebb kellemetlenséggel kell számolnia a paciensnek, néhány napig a felhelyezett orrtamponok nehezítik a légzést, de előfordulhat, hogy egy-két hétre az orrot külső rögzítéssel látják el. Bár a sebészek az egyre fejlődő technikáknak köszönhetően igyekeznek minimálisra csökkenteni a műtéttel járó traumát, ám a szemhéjak kisebb-nagyobb átmeneti bevérzése sajnos velejárója az orrplasztikai beavatkozásoknak. De minden, a műtét során és után fellépő kellemetlenséget feledteti a végeredmény, az új orr viselője magabiztosabban, s korábbi pszichés problémáit levetkőzve nézhet a mindennapok elé.

A Budapest.com kizárólag a legjobb, minőségi szolgáltatást nyújtó budapesti plasztikai sebészetekkel áll szoros együttműködésben.

Az Ön teljeskörű kiszolgálása érdekében kérjük küldje meg részünkre pontos igényeit, mely alapján mi megküldjük az Önnek legmegfelelőbb ajánlatokat.

Az elérhető szolgáltatásokról, árairól és feltételeiről 24 órán belül megküldjük válaszunkat Önnek.

E-mail: info.mailbox@budapest.com


Hirdetés

Budapesti szálloda foglalás

Város:
Kategória:
Elhelyezkedés:
Hotel neve
Foglaljon szállást a budapesti szálláshely kereső segítségével. Budapesti hotelek és szállodák, valamint panziók, apartmanok, hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles választékban! Budapesti szállásfoglalás gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a legjobb internet árakon!

Hirdetések



Debrecen – Programok,Információk
Megosztom Pin It
email