Fülplasztika – Fülplasztikai Kezelések

Részletes információk a fülplasztikai kezelésekről és plasztikai sebészetekről

Fülplasztika  - Plasztikai Sebészet

Fülplasztika

Míg egy komikusnak akár a védjegyévé is válhatnak hatalmas, elálló fülei, s dollármilliókat hozhatnak számára, addig az átlagembernek inkább kellemetlenséget okozhatnak fejétől nagymértékben elálló hallószervei. Akik azonban úgy döntenek, megkímélik magukat az élcelődésektől, azok számára tökéletes megoldást kínál a fülplasztikai beavatkozás. Az ilyen műtétek során elsősorban a már említett elálló fülek korrekciójára kerül sor, de végeznek fülkagyló és fülcimpa kisebbítést, részleges vagy teljes fülhiány pótlást, s más deformitások helyreállítására is van lehetőség. A fülplasztikai műtétek után jelentősen vagy teljes mértékben megszűnhetnek a pacienst korábban jellemző pszichés panaszok.

A plasztikai sebészek az elálló fül műtétjét leghamarabb hatéves kor után javasolják, de tulajdonképpen később is, bármikor sor kerülhet a beavatkozásra, nincs felső korhatár, egyedül a paciensen múlik, mikor keresi fel az orvosi rendelőt. A konzultációs megbeszélés során a szakorvos meghallgatja a műtétre jelentkező kívánságait, hogy az milyen változásokkal lenne elégedett a beavatkozást követően. Ezek után a plasztikai sebész vázolja a műtéti technika lényegét, de szót ejt a vágások helyéről, későbbi nyomairól is. A gyakorlott sebészek számára rutin beavatkozásnak számító műtét nem ró különösebb megterhelést a paciensre, általában helyi érzéstelenítésben történik. A fülplasztikai beavatkozás alkalmával - a szükséges laborvizsgálatokat követően - érzéstelenítik a fülkagylót, így a műtét nem jár fájdalommal.

Az elálló fül műtétje során meghajlítják a fülporcot, vagy szükség esetén eltávolítják annak egy részét, majd hogy a fül újonnan kialakított alakját megőrizze, belső öltésekkel stabilizálják. A beavatkozáskor a fülkagyló hátsó részén metszést ejtenek, amit a műtét befejezésénél egy, úgynevezett tovafutó öltéssel lezárnak, ez a fül mögött alig látható helyen vékony hegvonallal gyógyul. A fül „látványos” részein, az első vagy külső tájékon nem alkalmaznak bemetszést, így később semmilyen heg nem lesz látható. A körülbelül 1,5 órás fülplasztikai beavatkozást követően a füleken, a homlokon és a tarkón körbefutó, pántszerű kötéssel zárják le a fejet.

A műtét után rövid kórházi megfigyelést követően, 1-2 óra múlva hazatérhet a paciens, de az érzéstelenítő injekció hatásának múltával lüktető fájdalom jelentkezhet, ez azonban fájdalomcsillapítóval jelentősen csökkenthető. A fülplasztikát követő napokban nem javasolt a komoly fizikai megterheléssel járó tevékenység. Hogy a fülkagylók megfelelően rögzüljenek, s a műtét során kialakított helyzetben maradjanak, a kötést minimum két hétig nem szabad eltávolítani. A beavatkozás után 10-14 napon belül kerül sor a néhány perces varratszedésre, ilyenkor már látszik a fül későbbi formája, de a duzzadt, meggyűrt hallószerv csak később nyeri el végleges alakját. A kötéslevétel és a varratszedés után a paciens nyugodtan moshat hajat, ám úszás, fodrász, hajfestés csak egy szűk hónap elteltével ajánlott.

A leggyakrabban alkalmazott fülplasztikai eljárások mellett sokszor találkoznak s sebészek olyan esetekkel, melyek korrekcióinál egyedi műtéti technikára van szükség. A fülkagyló más rendellenességei, mint például a denevér- vagy légycsapófül ma már jól korrigálhatók, de minden gond nélkül elvégzik a fülkisebbítést is, melyet ékkimetszés segítségével alakítanak ki. Szintén formálható a fülcimpa alakja, mérete is: rövid beavatkozással helyrehozható a megnyúlt, lógó, kifordult, elálló vagy lenőtt cimpa. Az ökölvívókra és birkózókra jellemző, de baleset következtében az átlagembernél is előforduló „karfiolfül” korrekciójára is létezik műtéti eljárás. A duzzadt, vörös, feszülő fülből leszívatják a felgyülemlett folyadékot mielőtt az szervülne vagy porcosodna. Az ilyen műtétek után a már említett pántkötést alkalmazzák, ám a fülplasztikával ellentétben, többször cserélik a kötést, s ha szükséges, injekcióstű segítségével újra eltávolítják a termelődő folyadékot.

A Budapest.com kizárólag a legjobb, minőségi szolgáltatást nyújtó budapesti plasztikai sebészetekkel áll szoros együttműködésben.

Az Ön teljeskörű kiszolgálása érdekében kérjük küldje meg részünkre pontos igényeit, mely alapján mi megküldjük az Önnek legmegfelelőbb ajánlatokat.

Az elérhető szolgáltatásokról, árairól és feltételeiről 24 órán belül megküldjük válaszunkat Önnek.

E-mail: info.mailbox@budapest.com


Hirdetés

Budapesti szálloda foglalás

Város:
Kategória:
Elhelyezkedés:
Hotel neve
Foglaljon szállást a budapesti szálláshely kereső segítségével. Budapesti hotelek és szállodák, valamint panziók, apartmanok, hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles választékban! Budapesti szállásfoglalás gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a legjobb internet árakon!

Hirdetések



Debrecen – Programok,Információk
Megosztom Pin It
email