A templomot építésekor (amely 1255-ben kezdődött meg) a Budavári Nagyboldogasszonynak szentelték. Számos bővítésen ment keresztül az évszázadok során, először I. Lajos király építtette meg hozzá az ún. Mária-kaput, majd Mátyás király, aki mindkét esküvőjét itt tartotta, 1470-ben építtette hozzá a hollós címerrel díszített 60 méter magas déli tornyot.
A török uralom idején a templom mecsetként működött, a XVII. században barokk stílusban újították fel. A templom mai formáját 1895 és 1903 között nyerte el, amikor Schulek Frigyes akkori sztárépítész tervei szerint épült újjá. A ma is látható freskók olyan neves magyar művészek munkái, mint Lotz Károly, Székely Bertalan és Zichy Mihály.A templom bámulatos földalatti kincsestára és altemploma is látogatható.
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!