A Pesti Vigadó Budapest belvárosának egyik épülete, komolyzenei
intézmény, kulturális és szórakoztató-központ. Feszl Frigyes 1858-ban
kezdett foglalkozni az új Vigadó tervezésével. A keleti elemekkel
vegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, s csakhamar az
akkori főváros egyik legfontosabb kulturális, művelődési intézményévé
vált. Ünnepi bál keretében avatták fel 1865 januárjában. Belsejét Lotz
Károly és Than Mór balladisztikus témákat feldolgozó freskói díszítik. A
szobrok többségét Alexy Károly szobrászművész készítette.
1865-ben Liszt Ferenc itt mutatta be a Szent Erzsébet legendája című
oratóriumát.
A Pesti Vigadó koncertterme többféle célt is szolgált: a 19. században
bálokat, ünnepi fogadásokat, köszöntőket rendeztek, s számos komolyzenei
előadás helyszíne volt. A fővárosban megforduló neves személyiségek
sorra felléptek a Pesti Vigadó Hangversenytermében. Felléptek többek
közt: Johannes Brahms, Camille Saint-Saens, Claude Debussy, vezényelt
Bruno Walter és Herbert von Karajan valamint Emil Sauer, Vladimir
Horowitz és Arthur Rubinstein szólisták is megfordultak itt.
A Filharmóniai Társaság együttese a Pesti Vigadót tekintette otthonának
annak elkészülte után, eleinte többször vezényelte itt a zenekart Erkel
Ferenc. Bartók Béla fellépéseit az épületen elhelyezett emléktábla
idézi.
A II. világháborúban az épületegyüttes súlyos sérüléseket szenvedett,
sokáig vitatott volt hogy sor kerül-e az újjáépítésre, végül az 1970-es
években megkezdődött a felújítás. Az újjáépült Pesti Vigadót 1980-ban
adták át, és jelenleg is az ország egyik legszebb művelődési központja.
A hangversenyterem – mely a korábbinál valamelyest kisebb terű és
javított akusztikájú – a főváros egyetlen középkategóriás koncertterme. A
reprezentatív kiképzésű hangversenyterem 700 üléses; a kamaraterem 220
személy befogadására képes, színházi előadásoknak, kamarakoncerteknek,
kulturális rendezvényeknek biztosítja a helyszínt.
A magyar kortárs képzőművészet egyik legfontosabb bemutatóhelye a Vigadó
Galéria. Az épület különböző konferenciáknak, banketteknek,
fogadásoknak is helyszíne.
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!