A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának megalapítása gróf Teleki József, az MTA első elnöke nevéhez fűződik, aki 1826-ban 30 000 kötetes családi könyvtárának felajánlásával vetette meg a Tudós Társaság első tudományos intézményének alapjait. A Könyvtár 1831-ben, az Akadémiával egyszerre kezdte meg működését. A különböző forrásokból gyarapodó gyűjtemény a szükséges rendező és feldolgozó munka után 1844-ben, a mai Petőfi Sándor utca 3. sz. alatti Trattner-Károlyi házban nyitotta meg kapuit az Akadémia tagjai és más tudósok számára.
A szabadságharc bukását követő időszakban a Könyvtár nehéz körülmények között működött. Az intézmény életében döntő fordulatot jelentett az Akadémia új székházának átadása 1865-ben, amikor a Könyvtár az August Stüler tervei alapján készült palotában nyert méltó és korszerű elhelyezést, így lehetővé vált, hogy 1867-ben az alapító szándékának megfelelően "a haza összes polgárainak használatára" megnyílhasson.
Foglaljon
szállást a budapesti szálláshely kereső
segítségével.Budapesti hotelek és
szállodák, valamint panziók, apartmanok,
hostelek és egyéb olcsó szállások Budapesten széles
választékban! Budapesti szállásfoglalás
gyorsan, egyszerűen, azonnali visszaigazolással, a
legjobb internet árakon!